Őt vártam az ágyára ülve. Azt a gyönge madarat, akit megmentettem. És akkor berepült a szobába, odafutott hozzám, és mellém telepedett. Az egyik kezét megfogtam, majd kihúztam egy fiókot, és átnyújtottam neki egy egy méteres milka csokit.
- Jaj, köszönöm! – kiáltott fel.
- Neked most enned kell, és meg kell híznod, szóval kilószámra tömheted magadba a csokit! – mondtam, és felbontottam az édességet. Letörtem egy sort, és odatartottam Emma elé. Ő elvette, és buzgón beleharapott. Mosolyogva néztem, ahogy majszolta a csokit. Olyan sovány volt szegényke, a szívem megszakadt. De egy úttal fel is ujjongott, mert, ahogy belenéztem gyönyörű szemeibe, teljesen megremegtem, és elárasztott a boldogság. Teljesen beleszerettem. A haja hosszú volt, és miután kifésülte, és megmosta, selymes, és puha. Már lassan két hét telt el az ébredése óta, és muszáj volt benn tartani. De én ott maradtam vele, támogattam, és szerettem őt.
- Mikor fognak már kiengedni innen? – kérdezte az angyalom.
- Most már biztosan nem kell sokat várnod! – mondtam, és átöleltem. Letörtem egy kockát, és bekaptam. Emma rám mosolygott, és hozzám simult. Nem bírtam elengedni. Akár hogy is lesz, mindig mellette fogok maradni. A hajába fúrtam az arcom, és ráfujtattam a nyakára. Ő csengőn felkacagott, és nevetve próbált szabadulni a fogságomból.
*************************
Emett Deluxe
*************************
- Minden rendben van. – mondta az orvos, én pedíg felsóhajtottam. – Természetesen kimaradt megközelítőleg két év, de amennyit hallott, összevetve egy évnek felel meg. Elmondott egy versrészletet, és pár olyan dolgot, amit én már rég elfeledtem. Ez annak az eredménye, hogy oly odaadón látogatták, olvastak fel, és beszéltek neki. Jópár dolgot hallott, míg kómában volt, és többnyire emlékszik is rájuk. Ez engem is igen meglepett, de nagyon is boldogok lehetünk. Nem szenvedett óriási hiányosságot a lánya, sőt, a lehető legjobb dolog történt vele. Szerintem legfeljebb három nap múlva hazamehet. – mondta, én pedíg a fellegekben jártam. Az én szeretett lányom felépült. És olyan mint egy apró gyermek, akinek minden öröm.
- Hát akkor... – álltam fel. – Remélem, hogy holnap újra találkozunk doktor úr! – nyújtottam a kezem, és kimentem a szobából. Belépve Emma kórtermébe, csak annyit láttam, hogy lányom röpül felém, majd mindent eltakart szőke, enyhén hullámos hajzuhataga. Majdnem elsírtam magam. Már nagyon hiányzott nekem a lánykám. Ő volt az életem, és persze Gréti, mióta az anyjuk kétszeresen is elhagyott. De most Olivia cseppet sem érdekelt. Csupán egyszer volt itt három év alatt, hogy benézzen Emmához. Utáltam azt a nőt. Egyszerűen nem bírta elfogadni, hogy felelősséggel tartozik két gyerek iránt. Habár Emma már nem igazán volt gyermek. Magamhoz szorítottam a lányomat, és a válla felett néztem az ágyán ülő fiút, Tomot. Ő is imádta Emmát. Azt hiszem, beleszeretett.
Másnap este már készülődtünk. Emmának meglehetősen sok dolga volt bent a kórházban. Kint esett a hó. A fiatalok mosolyogva nézték. Én Grétivel az ölemben bámultam kifelé.
- Papa! – mondta hirtelen a kislány.
- Igen,kicsim? – kérdeztem.
- Emma most már mindig egészséges lesz, igaz? Soha többet nem akarok korházat látni! – jelentette ki. – Főleg nem az ő közelében! – jelentette ki, és hátranyúlva átölelt
***************
Emma
**************
- Te nem jössz? – kérdeztem Tomot. Ő megrázta a fejét.
- Most ne tudok.
- De miért? – kérdeztem.
- Mert esik a hó, és én azt utálom. – jelentette ki.
- Na ne mond! Ilyen hazugságot! – tettettem a haragomat.
- Komolyan! Meg amúgy sem érek rá, édes! A családom valamilyen programot tervezett mára, kérlek, bocsáss meg! – mondta, és átölelt.
- Gyönyörű vagy! – mondta. Én pedíg elpirultam.
- Akkor meg még szebb vagy, mikor elpirulsz! – Nevetett Tom. De aztán kibontakoztam a karjából. Apám hívott, és nekem mennem kellett. Megfordultam, hogy szemben legyek vele.
- Imádlak! – súgtam fülébe, majd lábujjhegyre állva finom csókot leheltem ajkaira. Életem első csókját.
Mikor hazaértünk a szakadó hóesésben, egyből beszaladtam a szobámba. Ugyan olyan volt, mint amire emlékeztem. Otthonos, fehér, pasztell rózsaszín, és csendes. Az ágyamon Roló feküdt, és amint meghallotta a hangomat olyan csaholva ugrott a karjaimba, hogy könnybe lábadt a szemem. Magamhoz szorítottam, és csak puszilgattam. Nagyon hiányzott nekem, de el sem bírtam képzelni, hogy őneki mennyire hiányozhattam. Gyorsan ráraktam a hámját, és elindultam vele. Gréti és apán az ajtóban várakoztak.
*******************
Emett
*******************
- Gyere, kislányom! – tártam ki a karjaimat, és bele zártam Emmát. – Hova menjünk? – kérdeztem.
- Induljunk a Mamutba! – jelentette ki, és megpuszilt.
